Sport

Görbicz Anitát nem látjuk többé a válogatottal nagy versenyen

Görbicz Anita bejelentette, hogy a németországi világbajnokság volt az utolsó nagy nemzetközi tornája a magyar női kézilabda-válogatottban.

Vége az álomnak, kiesett magyar női kézilabda-válogatott a vb-ről
Megbosszulták magukat a kihagyott hetesek és az eladott labdák.

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC játékosa kijelentette, 35 évesen már nem lesz ott a jövő decemberi franciaországi Európa-bajnokságon, illetve nem vállalja a szereplést a következő, 2019-es világbajnokságon.

Úgy jöttem ide, hogy mindenképpen szeretnék a négy közé kerülni, és a lehetőség adott volt

– nyilatkozta Görbicz. A válogatott teljesítményéről elmondta, mentálisan és fizikálisan is jobbak, fejlődtek a tavalyi Európa-bajnoksághoz képest. Értik Kim Rasmussen szövetségi kapitány taktikáját, de abban előre kell lépniük, hogy azt ne csak egy-két mérkőzésen tudják megvalósítani.

Nagyon elszánt volt a csapat, de talán még jobban kell összpontosítanunk. Ma is nagyon szerettünk volna nyerni, de folyton csak mentünk az eredmény után.

Görbicz Anita négyszer állhatott dobogón világversenyen: a 2003-as világbajnokságon ezüstérmes, 2005-ben bronzérmes volt, az Európa-bajnokságon 2004-ben és 2012-ben is harmadik helyezést ünnepelhetett.

A magyar szövetség statisztikája szerint eddig 232 alkalommal szerepelt a válogatottban és 1111 gólt szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik