Sport

Vörös Virág 69 métert repült a levegőben

Sajnos ez is kevésnek bizonyult lillehammeri viadalon. Ettől még örülünk, mert sporttörténelmet írt: ő az első magyar nő, aki síugró világkupán indult.

Vörös Virág első magyarként indult a női síugrók világkupa-sorozatának egyik versenyén, de csütörtökön nem jutott túl a selejtezőn a lillehammeri viadalon.

A 61 fős mezőnyből a legjobb negyven kvalifikálta magát a pénteki versenyre, a kőszegi sportoló pedig a normálsáncon elért 69 méteres ugrására kapott 57,5 pontjával 57. lett. Egy-egy norvég és kanadai riválist előzött meg, illetve egy-egy amerikai és cseh ellenfelét kizárták. A még éppen főversenybe jutott 40. helyezett 78,5 méterre ugrott, melyre 86,6 pontot kapott.

Biztos, hogy nem lesz egyszerű, de hiszek a továbbjutásban, mivel az edzésugrásaim jók voltak. Ha nem jön össze a kvalifikáció, akkor sem csüggedek, van még több verseny is, ahol indulhatok

– mondta a selejtező előtt Vörös Virág, aki szombaton még egy kísérletet tehet Lillehammerben, hogy sikerrel vegye a selejtezőt.

A 18 éves síugró már azzal sporttörténelmet írt, hogy tavaly nyáron indulási jogot szerzett a vk-ra, de 2016 szeptemberében súlyos térdsérülést szenvedett, elszakadt a keresztszalagja, így a teljes előző szezont ki kellett hagynia. Emiatt egy évet várnia kellett arra, hogy első magyarként bemutatkozhasson a sorozatban. A síugrók a vk-pontverseny alapján szerezhetnek olimpiai kvótát a februári, phjongcshangi játékokra, amelyen a nőknél 35-en vehetnek részt.

(Fotó: Magyar Síszövetség)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik