Sport

Ennél hősiesebb dolgot még nem láttunk kosárcsapattól – videó

Az amerikai egyetemi kosárbajnokságban, az NCAA-ben az Alabama Crimson Tide a Minnesotával játszott olyan meccset, amiről még sokat fognak beszélni.

13 perc volt hátra, amikor nagy balhé tört ki a pályán, az Alabama cserejátékosai is beszaladtak, és az incidens vége az lett, hogy az összes berohanót kiállították, ahogyan a Minnesotából Nate Masont is. Az Alabama ekkor 5 emberrel folytatta, de nem sokkal később Dazon Ingram begyűjtötte az ötödik személyi hibáját, amivel kipontozódott.

11 perc 37 másodperc volt hátra és 5 a 4 ellen zajlott a csata, majd egy perc múlva 3 főre fogyatkozott az Alabama, mivel John Pettynek egy leérkezés után kiment a bokája.

Úgy tűnt, itt a vége, hiszen a Minnesota 13 ponttal vezetett és kettős emberelőnyben játszhatott, de az Alabama nem adta fel, és 99 másodperccel a vége előtt már csak 3 pont volt a hátránya.

Csodát végül nem sikerült tenni, a Minnesota 89-84-re nyert, de a mindössze három játékossal felálló Alabama így is 30-22-re nyerte az utolsó tíz és fél percet. A Crimson Tide-ban Collin Sexton 40 pontot dobott, és volt 5 asszisztja is, a hátán vitte a csapatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik