Sport

A Szeged is kikapott a férfi kézilabda-Bajnokok Ligájában

A Veszprémhez hasonlóan a Szeged is vereséggel zárta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulóját, miután egy góllal kikapott a Kristianstad vendégeként.

Nem kezdte jól a mérkőzést a magyar csapat. Az első negyedórában rengeteget hibáztak a szegediek, így a svéd csapat már négy góllal is vezetett a játékrész derekán. Ezt követően némileg rendezte sorait a Szeged,  a 24. percben 9-9 is volt. A Kristianstad viszont kihasználta a hibákat, és három gólos előnyt szerzett a szünetre.

A második játékrészben a Szeged kilenc percig küzdött, mire egyenlíteni tudott, ám a vezetést sokáig nem tudta átvenni, mert a hazaiak rendre megtalálták az utat a magyar kapuhoz. A félidő közepén aztán egyértelműen a Pick percei következtek, a 48. percben már két góllal is vezettek Balogh Zsolték. Ám ismét megtorpantak, a hajrá pedig egyértelműen a svédeké volt: az egyenlítés után öt másodperccel a vége előtt megszerezték a győztes találatot.

Eredmény, férfi BL, 9. forduló, A csoport:

IFK Kristianstad (svéd) – MOL-Pick Szeged 33-32 (16-13)
a Szeged gólszerzői: Balogh 7, Bodó 6, Gaber, Buntic 5-5, Källman, Skube 3-3, Kostaric 2, Gorbok 1

A magyar csapat negyedik vereségét szenvedte el a sorozatban, amivel az A csoport ötödik helyén áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik