Sport

Kézi-BL: a drámai vereség már nem fért bele, kirúgták az edzőt

Zlatko Saracevic lett a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában szegedi csoportellenfél horvát PPD Zagreb vezetőedzője. A horvát bajnoki címvédő klub kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Kasim Kamenica mindössze hat hónap után távozik az edzői posztról, pár nappal azt követően, hogy a Nantes, Faluvégi Rudolf francia csapata ellen egy hihetetlen hajrában kikaptak.

Kézi-BL: drámaibb végjátékot el sem lehet képzelni
Faluvégi Rudolf csapata fantasztikus mérkőzésen verte a Zágrábot.

Utódja, a játékosként olimpiai és világbajnok Saracevic 1997 és 2000 között szerepelt a fővárosi csapatban, majd a Fotex Veszprémhez igazolt, ahol két idényt töltött és Bajnokok Ligája-döntős volt.

Az edzői pályafutását 2003-ban kezdte, 2010 és 2015 között tagja volt a PPD Zagreb szakmai stábjának. A közelmúltban a horvát RTL televízió szakkommentátoraként, illetve a Dubrovnik csapatának edzőjeként tevékenykedett, és a horvát válogatott másodedzői feladatait is ellátja.

Tudom, mi vár rám, Zágrábban mindig a következő mérkőzés megnyerése a legfontosabb. Szinte minden játékost ismerek, mert az edzőjük voltam, vagy ellenfélként találkoztunk

– nyilatkozta a horvát kézilabdasport 56 éves legendája, aki csütörtökön irányítja először a csapatot.

Saracevic a PPD Zagreb ötödik edzője bő egy év alatt: Veselin Vujovic helyét tavaly októberben Silvio Ivandija vette át, őt váltotta áprilisban Slavko Goluza, majd májusban érkezett Kasim Kamenica. A csapat a Bajnokok Ligája A csoportjában – amelyben a Szeged is szerepel – nyolc forduló után nyeretlenül, mindössze két döntetlennel az utolsó helyen áll, a SEHA Liga alapszakaszában pedig negyedik.

Fotó: Europress/DPPI/Laurent Lairys

Ajánlott videó

Olvasói sztorik