Sport

Kézilabda BL: úgy elverte ellenfelét a Fradi, hogy ki is ejtette vele

A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a Ferencváros 30–21-re legyőzte a Larvikot idegenben, ezzel eldőlt, hogy a magyar együttes 4 pontot visz magával a középdöntőbe, valamint az is, hogy a norvég együttes búcsúzik a sorozattól.

Jól kezdett a magyar csapat, hamar meglépett ellenfelétől, amely azonban ha nehezen is, de egy gólra visszazárkózott (7-8). Ezt követően a Ferencváros védekezése stabilabbá vált, a Larvik játékosai pedig egyre jobban elbizonytalanodtak. Ennek az lett az eredménye, hogy a Fradi hat góllal elhúzott, sőt a félidőre már kilenc gól volt a differencia a csapatok között, de a tíz sem volt ritka már az első játékrészben sem.

A Larvik a pihenőt követően sem tudott változtatni a mérkőzés menetén, a Ferencváros viszont éppen csak annyi energiát fektetett a játékba, hogy megőrizze a különbséget. Mivel a norvégok képtelenek voltak felnőni a feladathoz, az FTC 30-21-re diadalmaskodott, ezzel pedig

akkora pofonba szaladt bele a Larvik, hogy rosszabb gólkülönbsége miatt ki is esett, erre a 2008-2009-es kiírás óta nem volt példa.

A szintén kétpontos Thüringer HC jutott még harmadik helyen a középdöntőbe, míg a zöld-fehérek második helyen jutottak tovább.

Végeredmény – Női Bajnokok Ligája, csoportkör, hatodik forduló

Larvik (norvég) – FTC-Rail Cargo Hungaria 21-30 (9-18)

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Vardar Szkopje (macedón) 12 pont, 2. (és továbbjutott) Ferencváros 8, 3. (és továbbjutott) Thüringer HC (német) 2 (145-167), 4. Larvik 2 (152-181)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik