Sport

Moto GP: óriási dráma után Marc Marquez a világbajnok

A Moto GP 2017-es szezonjának utolsó versenyén, Valenciában dőlt el a világbajnoki cím. A futam előtt 21 ponttal vezető háromszoros világbajnok Marc Marquez és az első Moto GP-s vb-címére hajtó Andrea Dovizioso volt még versenyben a végső győzelemért.

Az első rajtkockából a spanyol Marquez indult, és a verseny nagy részében az első két helyen haladt. Dovizioso csak a kilencedik helyről rajtolt, de már a futam elején felért az ötödik helyre csapattársa, Jorge Lorenzo mögé.

A privát Yamahás Johann Zarco aztán megelőzte Marquezt, és így haladtak körökig.

Aztán egyszer csak a versenyen addig okosan, óvatosan versenyző Marquez a célegyenes végén kicsúszott, de el nem esett. Az év mentését mutatta be.

A spanyol végül visszajött az ötödik helyre, éppen a legnagyobb ellenfele mögé. Dovizioso viszont néhány körig bírta csak tovább, ő is kicsúszott, de ő fel is adta a versenyt.

Így már a futam közben eldőlt, Marc Marquez 2013, 2014 és 2016 után 2017-ben is világbajnok.

A futamot Dani Pedrosa nyerte Johann Zarco és Marc Marquez előtt.

Eredmények:

MotoGP:
1. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 46:08.125 perc
2. Johann Zarco (francia, Yamaha) 46:08.462
3. Marc Marquez (spanyol, Honda) 46:18.986
A végeredmény: 1. Marquez 298 pont, 2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 261, 3. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 230

Moto2:
1. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 43:15.843 perc
2. Franco Morbidelli (olasz, Kalex) 43:17.997
3. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 43:20.024
A végeredmény: 1. Morbidelli 308 pont, 2. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 243, 3. Oliveira 241

Moto3:
1. Jorge Martin (spanyol, Honda) 40:02.193 perc
2. Joan Mir (spanyol, Honda) 40:05.953
3. Marcos Ramirez (spanyol, KTM) 40:06.070
A végeredmény: 1. Mir 341 pont, 2. Romano Fenati (olasz, Honda) 248, 3. Aron Canet (spanyol, Honda) 199

Ajánlott videó

Olvasói sztorik