Az elején itt is, ott is jól működött a védekezés, utána azonban a Szolnoknak a támadójátéka is pontossá vált, és nagyjából kétpercenként, távoli remek lövésekkel bevéve a Steaua kapuját, elhúzott 4-0-ra. A román rivális a mérkőzés 12. percében szerezte meg szépítő találatát, majd újfent eredményes volt (6-2), csakhogy – elsősorban a triplázó Zalánki Gergőnek és a végül négy gólig jutó Milan Aleksicnek köszönhetően – a szolnoki gólgyártás sem állt le.
Olyannyira, hogy a harmadik játékrész végére már kilencgólosra hízott a hazai előny, miután a Steaua a nagyszünetet követő nyolc percben képtelen volt a magyar kapuba találni (11-2). A befejező negyedben gyorsan meglett a közte tíz is Fülöp Bence bombájával, s a Szolnok folytatásban is szinte tetszés szerint érte el góljait. A negyedszer is eredményes Aleksic révén már 14-2-t mutatott az eredményjelző, a 15-3-as végeredményt pedig a házigazdák harmadik délszláv légiósa, Zivko Gocic állította be.
Ugyanebben a csoportban szerepel az Eger is, amely viszont otthon veszítette el a Pro Recco elleni rangadót. Az olaszok az első negyedet 3-1-re nyerték, a magyar együttes pedig innentől kezdve csak szaladt az eredmény után, végül 6-4-re kikapott.
Az A csoportban kétgólos az OSC megizzadt a vendég Hannover ellen. A Hannover bő három perccel a vége előtt két góllal meglépett, de a hajrában sikerült az egyenlítés, majd egy kivédekezett emberhátrányos helyzet után, az utolsó másodpercben Nemanja Ubovic vállalkozott lövésre és a labda a menteni igyekvő Darko Brguljanról pattant a vendégek kapujába.