Sport

Keszthelyi Vivien igazi klasszissal dolgozik együtt

Keszthelyi Vivien a nürburgringi 24 órás verseny győztesével, Christoph Miestől kap majd segítséget a következő szezonban.

Alig néhány héttel a szezon befejezése után sem pihen Keszthelyi Vivien és csapata, így a korábbi terveknek megfelelően a 16 éves magyar pilóta gőzerővel készül a következő szezonra, ídta hírül a Team VRS. A nemrég befejeződött idényben a magyar versenyző az Audi TT Cupban szerzett tapasztalatot és gyűjtött értékes pontokat, azonban – ahogyan az Audi Sport Racing Academyvel közösen korábban tervezték – jövőre sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a hátsókerékmeghajtású, még nagyobb teljesítményű versenyautókkal való felkészülésre.

Keszthelyi mindehhez a professzionális körülmények mellett hasonló szintű segítséget is kap, a következő idényben ugyanis egy komoly múlttal rendelkező GT3-as pilóta, az idei nürburgringi 24 órás versenyen is győztes német Christopher Miesszel dolgozik majd.

A két versenyző jól ismeri egymást, ugyanis Mies Keszthelyihez hasonlóan kategóriájában az Audi gyári támogatásával állt rajthoz az előző idényben is. A magyar lány a TT Cupban, és minden nemzetközi gyorsasági sorozatot is figyelembe véve minden idők legfiatalabb női, egyben legfiatalabb magyar pontszerzője lett, míg Mies egy Audi R8 LMS GT3-al aratott sikereket.

Az elmúlt szezon végén az Audi ugyan bejelentette a TT Cup felfüggesztését, ez azonban nem jelenti azt, hogy megtörne a fiatal magyar pilóta karrierjének lendülete. Keszthelyi Vivien a tervek szerint kiemelkedően erős bajnokságban pallérozódhat tovább 2018-ban is, 17 évesen, immár az autó-, és számos extrémsportban is meghatározó szerepet betöltő Red Bull-lal is a háta mögött. A pilóta első számú feladata továbbra is az lesz, hogy a túraautózás legmagasabb szintjére, a hátsókerék-meghajtású versenyautók kezelésére készüljön fel.

Fotó: Team VRS

Ajánlott videó

Olvasói sztorik