Sport

Megszűnik a versenysorozat, amelyben a 16 éves Keszthelyi Vivien idén indult

A sorozat projektmenedzsmentje bejelentette, hogy a következő idényben nem folytatódik a világ egyik legerősebb autós bajnoksága, az Audi Sport TT Cup, amelynek történetében első és egyedüli magyarként jelenleg a 16 éves Keszthelyi Vivien is versenyez, ugyanakkor a fiatal magyar pilóta pályafutását ez a döntés nem befolyásolja, adta hírül a Team VRS.

A német autógyár tehetséggondozójának, az Audi Sport versenyzőakadémiájának működésében viszont nem lesz változás,

így az akadémián az elmúlt két évben folyamatosan fejlődő Keszthelyi Viviennel tovább dolgoznak majd.

A magyar pilóta és csapata, valamint az akadémia is azt tervezte, hogy a végső cél egy hátsókerék meghajtásos nemzetközi túraautó-sorozat, így a TT Cup egy tapasztalatszerző állomás volt Vivien karrierjében. Erre azért volt szükség, hogy a magyar versenyző nagyon fiatalon megtapasztalja a nemzetközi sorozatban jelen lévő professzionális munkát, a versenyhétvégéken tapasztalható nyomást és hangulatot. A TT Cup a legjobb lehetőség volt számára ennek biztosítására.

Fotó: Team VRS

A zárt karosszériás autóversenyzés csúcsát ugyanakkor a hátsókerék-meghajtású versenyautókat felvonultató sorozatok jelentik, ezért Keszthelyi Vivien és az Audi akadémia szakemberei is arra koncentrálnak, hogy a magyar pilóta a lehető leghamarabb szerepelhessen egy ilyen szériában.

A TT Cup-ban eltöltött rövid idő alatt Keszthelyi Vivien letette a névjegyét a nemzetközi autósportban: már az hatalmas siker volt, hogy bekerült a TT Cup mezőnyébe, ahová ebben az évben három kontinensről, több mint 10 országból, többszáz versenyző jelentkezett, és különböző tesztek után választották ki a legjobbakat. Vivien a magyar autósport történetének legfiatalabb pontszerzője lett a nemzetközi sorozatokat tekintve, és a szezon közepétől folyamatosan gyűjtötte a pontokat. Időmérőn, szabadedzésen és versenyen is produkált leggyorsabb szektoridőket, ez pedig ugyancsak elismerésre méltó egy olyan mezőnyben, ahol a legtöbben már több évtizedes autóversenyző-múlttal rendelkeznek.

Mivel a TT Cup a jelenlegi formájában biztosan nem folytatódik, hosszú ideig Keszthelyi Vivien marad az egyetlen magyar pilóta, aki egyáltalán elindulhatott ebben a magas színvonalú sorozatban.

Természetesen az eddigi eredményeihez még hozzá szeretne tenni Keszthelyi Vivien, aki szeptember 22. és 24. között Ausztriában a Red Bull Ringen, valamint a sorozat zárásakor október 13. és 15. között Hockenheimben bizonyíthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik