Sport

Megvan, kivel folytatja párosban Babos Tímea

Vasárnap Babos Tímea történelmi győzelmet aratott, amikor a cseh Andrea Hlaváckovával az oldalán megnyerte a szingapúri WTA-világbajnokság női párosversenyét, ezzel ő lett az első magyar női teniszvilágbajnok. A közös sikerek ellenére (merthogy több tornagyőzelmük is volt idén) nem folytatják a közös munkát, Babos erről azt nyilatkozta, mert a pályán kívül nem értették meg egymást.

A soproni játékos csütörtökön tartott sajtótájékoztatót, ahol a győzelem mellett arról is beszélt, ki lesz a következő párostársa. Azt már korábban elmondta, hogy nem egy párosspecialistával folytatja, ugyanis közben az egyénire is szeretne koncentrálni, elsősorban ebben nem értettek egyet Hlaváckovával.

Azzal folytatja, akivel korábban már nagyon sikeres volt és emiatt szerinte a folytatásban is nagyon jól dolgozhatnak majd együtt: a francia Kristina Mladenoviccsal.

“Kristina Mladenovicscal újra összeállunk. Fontos, hogy mindketten egyéni játékosok vagyunk, azonos célokkal rendelkezünk. Ami már egyszer bevált, az a jövőben is tud működni” – mondta Babos.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Arról is beszélt, hogy Hlaváckovával elsősorban az edzéseket és a versenynaptárt volt nehéz összeegyeztetni, mert a cseh a párosra koncentrált. Mladenovic viszont hozzá hasonlóan egyéniben is indul.

Mondhatni, a csúcson hagyjuk abba

– mondta a Hlaváckovával közös munkáról.

A francia Mladenovic jelenleg párosban a 26. világranglistán (Babos az egyéni csúcsot jelentő 7. pozícióban áll), egyéniben pedig 10. Korábban a világ egyik legjobb párosát alkották Babossal, döntőztek Wimbledonban és voltak nagy tornagyőzelmeik. A francia szövetség nyomására szakítottak a riói olimpia előtt. 2016-ban honfitársával, Caroline Garciával nyerte meg a Roland Garros női párosversenyét és két Grand Slam-győzelme van vegyespárosban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik