Sport

Magyarországon rendezik a hétvége kézilabdás csúcsmeccsét

A férfi kézilabda NB I szombati játéknapján kerül sor az idény első Szeged-Veszprém rangadójára.

A címvédő vendégek közül továbbra is hiányzik a csapatkapitány Nagy László, aki ujjtörése után gyógyul. Ennek ellenére Ljubomir Vranjes vezetőedző a klub honlapján kijelentette, győzni szeretnének idegenben.

„A Szegednek nincs olyan erősségű csapata, mint a Párizsnak vagy a Vardar Szkopjénak, mégis nagyon jól és magas szinten játszanak. Európa top10 csapata közé tartozik, ami azt jelenti, hogy bármikor nyerhetsz vagy veszíthetsz ellenük. Apró különbségek döntenek csak. Úgy gondolom, hogy a Szegednek jól megy idén, és egy nagyon jó együttesről beszélünk az esetükben. (…) Magyarország két legjobb csapata mérkőzik meg egymással, ráadásul mi idegenben játszunk, így az ellenfél élvezheti a saját szurkolói biztatását. Várom már az összecsapást, hiszen sok helyről hallottam, hogy milyen különleges is ez a derbi. Természetesen készülünk az ellenfélre, és nyerni akarunk. Úgy érzem, hogy a legnagyobb erőssége a Tisza-partiaknak a védekezés, amit taktikusan váltogatnak. Persze a támadásuk is erős, de szerintem leginkább a védekezésükből élnek” – mondta Vranjes.

A Veszprém legutóbb 2015 májusában tudott győzni Szegeden, azóta egyszer döntetlent játszott, két alkalommal pedig háromgólos vereséget szenvedett.

A csongrádiak brazil válogatott balátlövője, Thiagus Petrus bízik benne, hogy csapata meg tudja ismételni a közelmúltbeli jó eredményeket.

Ez mindig különleges meccs, különleges hangulattal. Kőkemény taktikai csata várható, fontos lesz a remek formában kézilabdázó Lékai Máté kikapcsolása. Csakis akkor nyerhetünk, ha pontosan játszunk és a védekezésünk jól működik majd.

A hazaiak közül a hírek szerint mindenki egészséges és készen áll a játékra.

A bajnokságban mindkét csapat százszázalékos, és a BL csoportkörében is jól szerepelnek: a Veszprém négy győzelemmel és egy döntetlennel, a Szeged pedig három sikerrel, egy döntetlennel és egy vereséggel rendelkezik.

Az NB I-ben az alapszakaszt követően az első és a második helyezett oda-visszavágó alapon mérkőzik meg a bajnoki címért. Amennyiben érvényesül a papírforma, és ez a két csapat a Veszprém és a Szeged lesz, a rangadóiknak kiemelt jelentőségük van az egymás elleni eredmények miatt.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik