Sport

Világbajnok a magyar taekwondós lány

Mezei Nikolett a héten -65 kilogrammosok ifjúsági küzdelmeiben lett aranyérmes az írországi Ifjúsági és Felnőtt ITF Taekwondo Világbajnokságon.

Bődületes látvány volt Niki teljesítménye

– mondta edzője, Rádai Imre a likefestoon.com-nak.

„Először az USA versenyzőjét győzte le, bejutva így a legjobb tizenhatba, ezt követően a hollandokat maga mögé utasítva a top nyolcba lépett, ezt követte a norvég versenyzővel való küzdelem, mely szintén sikerrel zárult, így már a legjobb négy között üdvözölhettük, majd az orosz ellenfelet is leküzdve döntőbe jutott, ahol legyőzve az ír sportolót aranyérem került a nyakába. Óriási teljesítmény volt a világ legjobbjai ellen” – mondta a battonyai Barátság SE trénere.

A 2002-es születésű Mezei Nikolett már igen korán, alig 6 évesen versenyezni kezdett. Ebben az évben már fekete övessé vált, áprilisban Európa-bajnoki címet nyert, most pedig világbajnokit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik