Sport

Játszmát nyert a magyar röplabda-válogatott, de meccset nem

Második mérkőzésén is kikapott a magyar női röplabda-válogatott az Európa-bajnokságon: Alberto Salomoni együttese szombaton a lengyel csapattal szemben maradt alul 3-1-re.

A magyar együttes – amely pénteken a házigazda azeriektől szenvedett vereséget három szettben – jól tartotta magát magasabban jegyzett riválisával szemben, s először nyert játszmát a tornán.

Villámrajtot vett a magyar válogatott (0-4), a lengyelek pedig alig két perc után időt kértek. A magyarok a folytatásban viszont több pontot ajándékoztak ellenfelüknek, akik így felzárkóztak, ám pillanatok alatt újra “plusz négy” lett a különbség (8-12). Ez az előny sem tartott azonban sokáig, s először a meccs folyamán átvették a vezetést a lengyelek (15-14). A mieinknek meggyűlt a bajuk a nyitásfogadásokkal, ráadásul Agnieszka Kakolewska, a lengyelek közel kétméteres centere kíméletlenül “ölte meg” a labdákat (20-17). A végjátékban a magyarok felzárkóztak, de a lengyelek szereztek vezetést.

A második játszmát újra a magyar válogatott kezdte jobban (3-7), de buta hibák miatt az ötpontos előnyből (5-10) csak kettő maradt. Ezt követően újra a zöldben játszó magyarok pillanatai következtek, s a technikai szünetre kialakult az addigi legnagyobb differencia (9-16). A lengyelek 12-22-es hátrányban óriási sorozatba kezdtek ugyan, egészen 19-ig meg sem álltak, Dékány Bernadettnek köszönhetően azonban elmozdult a holtpontról a magyar válogatott, s végül megnyerte a szettet.

A harmadik felvonásban sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok, az első technikai időhöz kétpontos lengyel vezetéssel érkeztek a felek (8-6). A lengyelek ezt követően elsősorban ütésben javultak fel, ennek köszönhetően pedig kissé elléptek (15-11). Remek labdameneteket láthatott a közönség, a fontos pontokat viszont rendre a lengyelek nyerték, s 96 percnyi játék után a győzelem kapujába kerültek.

A negyedik játszma is kiválóan indult magyar szempontból (0-4), a lengyelek játékában sok volt a hiba. Magabiztosan tartotta a különbséget a magyar válogatott, sőt még egy téves bírói ítélet is segítette csapatunkat. A lengyelek azonban a játszma közepén “felébredtek” és sorozatban hat pontot szerezve minimálisra csökkentették a különbséget (12-13). A lengyelek játéka új lendületet vett, a végjátékban a maguk javára fordították a játszmát, s ezzel megnyerték az összecsapást.

A magyarok vasárnap 18.30 órától a németekkel játszanak, s csakis győzelemmel marad esélyük a továbbjutásra.

Végeredmény – Női Röplabda-Eb, második csoportmérkőzés

Lengyelország-Magyarország 3-1 (22, -19, 17, 18)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik