Teleki András, a belgrádi U20-as világbajnokságon negyedik helyezett magyar válogatott első számú centere Olaszországba igazolt – számolt be a waterpolo.hu. Ennyi a hír röviden, amely után normál esetben a sportszerető ember szimplán elkönyveli; egy újabb tehetséges magyar játékosra felfigyeltek, előrelépett, szorgalmának, képességeinek köszönhetően külföldön próbálhatja ki tudását. Hurrá!
A londoni olimpia előtti évtizedben jellemző módon az Aranygeneráció, de rajtuk kívül tucatnyian – maga a szövetségi kapitány Märcz Tamás is – éveken át Olaszországban, Spanyolországban, Horvátországban, Montenegróban, stb. légióskodott nem is annyira a magasabb színvonal, mint inkább a kecsegtetőbb megélhetés reményében.
2013-ban azonban beköszöntött a TAO-korszak, amely összességében arra lenne hivatott, hogy létesítmény és utánpótlás-nevelés terén fejlődési pályára állítsa az e téren évtizedes restanciával rendelkező magyar sportot. A női röplabdások, a férfi kosarasok, az atléták, vívók, stb. elmúlt évekbeli sikerei azt mutatják, hogy bár a rendszer a visszaélések miatt több sebből vérzik, de valami fény látszik az alagút végén. Ugyanakkor pont a legmagyarabb sportágban, a nemzetközi szinten kevésbé érdekesnek, eladhatónak tartott vízilabdában ütötte fel a fejét egy szakmai árnyoldal.
- Az elmúlt négy évben minden, addig külföldön, a helybeliekkel szemben folyamatos bizonyításra késztetett válogatott játékosunk hazajött a fizetőképesség terén jócskán megerősödött magyar klubokba.
- Ez még hagyján, de velük jött a szerb olimpiai bajnok válogatottból kilenc játékos, de rajtuk kívül többtucatnyi más országból érkező légiós is érkezett. Jelenleg a 16 OB1-es csapat mintegy 70 külföldit foglalkoztat.
- Miközben zajlik a generációváltás, miattuk nem, vagy kevésbé jutnak szóhoz a tehetséges magyar fiatalok az OB1-ben.
- Hogy lehet az, hogy a Horkai György szövetségi kapitány szerint az egyik legtehetségesebbnek mondott center fejlődése érdekében azért “kényszerül” külföldre, mert sehol sem jut neki játéklehetőség?
- Hogy lehet az, hogy miután a fiatal játékos csapata a KSI kiesik az OB1-ből, az anyaklubja, a Szolnok, a Kis Gábor, Mezei Tamás kettős mellett nem tud neki elegendő játékpercet biztosítani?
- Hogy lehet az, hogy nincs másik magyar klub, amelyik lecsapna rá?
- Hogy lehet az, hogy a legutóbbi olasz bajnokság hatodik helyén záró RN Savona több fantáziát lát a magyar centerben, mint a honi klubok együttvéve?
Sokkal többet látok benne, mint néhányan vélekednek róla, bízom benne, ezt be is tudja majd bizonyítani. Savonában továbbfejlődhet, szorítok neki
– fogalmaz Horkai György, aki kapcsolatai révén segítette Teleki szerződését.
Igyekszem megfogadni Gyuri bá’ tanácsát, aki azt mondta, mutassam meg nekik, hogy igazi magyar vízilabdázó vagyok, minden meccsen, de minden edzésen tegyem oda magam teljes erőből – amivel persze sohasem volt gondom, ez ugyanis az alapállásom. Izgatott vagyok, nagyon várom már, hogy bizonyíthassak!
– erősítette meg az igazolást a 19 esztendős fiatalember, akinek az edzője az olimpiai bronzérmes, vb-ezüstérmes, Európa-bajnok Alberto Angelini lesz.
Teleki András nyilván boldog, hogy oda igazolt, ahol a magyar vízilabda nimbuszát korábban Kásás Tamás, Varga Zsolt vagy éppen a jelenlegi szövetségi kapitány Märcz Tamás öregbítette.
Más kérdés, valami baj lehet a magyar vízilabdában, vagy ha úgy tetszik a világ legerősebb bajnokságában, ha egy ilyen kapitányi jellemzés mellett a játékos külföldre kényszerül. Bár az is meglehet, közép-, hosszú távon Teleki jár jobban. Többet játszik, hamarabb lesz felnőtt válogatott és ez a generációváltás miatt is fontos.
