Sport

Klasszist igazolt Hosszú Katinka az Iron Corporationhöz

Délelőtti Facebook-közleményt adott ki Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok úszóklasszis bejelentette, hogy bővíti a csapatát, és új részleget indít: úgy nevezett média- és tartalomfejlesztési divíziót.

A közleményből kiderül, hogy a cél az lenne, hogy minél rendszeresebb és színvonalasabb tájékoztatást kapjanak a követők és a nyilvánosság arról, mi történik Katinkáékkal. Emellett az is kiemelt feladat, hogy az Iron Nation tagjait (ergo a szurkolókat) közelebb hozzák egymáshoz, és közösséget kovácsoljanak.

Távlati célként szóba került az Iron Network ötlete is, amelyen a közlemény szerint június óta dolgoznak, és amelynek az eredménye rövidesen látható, hallható és olvasható lesz.

Az új osztály élére meg is találták a legmegfelelőbb embert, a Sport TV-t 12 év után elhagyó Szaniszló Csaba személyében.

Szaniszló a Trash Talk házigazdája, a csatorna jogbeszerzője volt, illetve kommentátorként is dolgozott. Az ő vezetésével forgott le a Sport Tv első nagy dokumentumfilmje, a Dávid Kornél NBA-s múltját bemutató Kornél On Tour.

Szaniszló ugyancsak a Facebookon írt követőihez. Azt írta, még tavasszal sem gondolta volna, hogy váltani fog, de vannak lehetőségek, amikre nem lehet nemet mondani. A Trash Talk-házigazda szerepet a jövőben is megtartja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik