Sport

Rafael Nadal akkor vonul vissza, ha már nem izgul a meccsek előtt

Ahogy arról írtunk, Rafael Nadal ellenállhatatlan tenisszel verte a dél-afrikai Kevin Andersont a US Open döntőjében. A spanyol teniszező pályafutása során 16. Grand Slam-győzelmét aratta, Amerikában a harmadikat 2010 és 2013 után.

Minden egyes nap ugyanazzal a szenvedéllyel kelek fel reggel, hogy játszani akarok és fejlődni. Még versenyezni akarok és érezni azt az izgalmat, amit most, minden egyes mérkőzés előtt. Ez éltet. Ha ez az érzés már nem lesz meg, akkor azt mondom: „Oké, végeztem, csinálok valami mást”. De most, 31 évesen is megvan még bennem a szenvedély

mondta a döntő utáni sajtótájékoztatóján a mallorcai játékos.

Óhatatlanul is szóba került, hogy már „csak” három Grand Slam-viadalra van Roger Federer 19-es rekordjától. Nadal erre azt mondta, nem foglalkozik ezzel, mert egyfelől a három az sok, másfelől meg Federer is aktív még.

Én is csinálom a dolgom, ő is. Majd meglátjuk, ha már mindketten visszavonultunk.

Amiatt is különleges volt a mostani US Open, mert Nadal nagybátyja és edzője, Toni Nadal a későbbiekben már nem lesz az edzői stáb tagja. Nadalék elindítottak egy teniszakadémiát Mallorcán még tavaly, Toni Nadal pedig ott veszi majd ki a részét a mindennapi munkából. Rafael Nadal felkészítését Carlos Moya és Francis Roig felügyeli majd ezentúl, de Toni Nadal azért a nagy tornákra biztosan elkíséri majd unokaöccsét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik