Sport

Kosár-Eb: Hanga nélkül is oroszlánként fog harcolni a magyar válogatott

Kérdéses a legjobb magyar kosaras játéka a folytatásban. Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány szerint megmutattuk a horvátok ellen, hogy tudunk kosarazni. A játékvezetőkkel viszont sokszor elégedetlen volt.

Ahogyan arról írtunk, a magyar férfi kosárlabda-válogatott vereséggel kezdte ugyan az Európa-bajnokságot, de a horvátok elleni mérkőzés dúskált a pozitívumokban, többször is vezettünk és három negyeden át pariban voltunk Európa egyik legerősebb csapatával. Az utolsó tíz percben ment el a mérkőzés, azt 15-5-re nyerte Horvátország, a mérkőzést pedig 67-58-cal húzták be.

Nagyon fontos az ilyen meccs a kiscsapatoknak, mert megmutathattuk, hogy tudunk kosarazni. Nagyszerű hozzáállással játszottunk Hanga kiválása után is

– mondta a magyar kapitány, Sztojan Ivkovics az MTI-nek.

Hozzátette, számára Hanga Ádám, a Barcelona játékosának egészsége a legfontosabb, ettől függ, játszhat-e a későbbiekben, mert „a többiek így is úgy oroszlánként fognak harcolni”. Hanga a második félidőben nem játszott, mert a második negyed végén rosszul esett.

A szövetségi kapitány azt is megjegyezte, hogy időnként nem volt elégedett a játékvezetéssel.

A magyar csapatnak nincs sok ideje a pihenésre, szombaton jön a következő mérkőzés. Montenegró lesz az ellenfél a kolozsvári C csoportban.

Az összefoglaló:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik