Sport

Kiss Norbert kiesett a mogyoródi zárófutamon

Kiesett, nem szerzett pontot a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes pilótája a kamion-Eb Magyar Nagydíján, a vasárnapi második futamon.

A 32 éves Kiss Norbert a kora délutáni harmadik versenyen a második helyen ért célba, így a fordított rajtrács szabálya miatt a záróviadalon a hetedik helyről rajtolt.

Az első körben egy helyet sikerült előrébb jönnie, majd nagy csatába kezdett az előtte haladókkal, miközben az összetett pontversenyben is vezető cseh Adam Lacko felküzdötte magát az első helyre.

A hatodik körben a magyar versenyző műszaki hiba miatt feladni kényszerült a küzdelmet, az élen pedig a 11 körös futam végéig már nem változott a helyzet. Lacko mögött a mezőny egyetlen női pilótája, a német Stephanie Halm végzett másodikként, míg a harmadik helyen Lacko csapat-, és honfitársa, David Vrsecky ért célba.

Lacko 232 ponttal vezet az összetettben, Kissnek és a négyszeres Eb-győztes német Jochen Hahnnak egyformán 174 pontja van a második helyen.

A kamion-Eb mogyoródi hétvégéjén 32 ezer néző látogatott ki a Hungaroringre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik