Sport

A magyar kamionos győzni akar a Hungaroringen

Kiss Norbert (kiss norbert, )
Kiss Norbert (kiss norbert, )

Az “év fénypontjaként” tekint a kamionos Európa-bajnokság hungaroringi futamára, Kiss Norbert, aki győzelmi esélyekkel ül majd volán mögé. A kétszeres Európa-bajnok elmondta: keményen készül a hazai versenyre, amelyen a legjobb akar lenni.

Elmondta, hogy a szezon legelső versenyhétvégéjén technikai problémáik voltak, de utána jól alakultak a dolgai, sok dobogós helyezést ért el, július közepén pedig a Slovakiaringen pedig két futamgyőzelmet is szerzett, amivel nagyot léptek előre a bajnokságban. Ezekkel az eredményekkel, mondja, “egyértelműen győzelmi esélyekkel jövünk a Hungaroringre”. Hozzátette, a célja, hogy két időmérőt és legalább két futamot megnyerjen a mogyoródi pályán.

Kiss Norbert négy forduló, vagyis 16 futam után az összetett második helyén áll a cseh Adam Lackótól 43 ponttal elmaradva.

A Tankpool24-Mercedes istálló pilótája szólt arról is, hogy ha jól sikerül a hungaroringi versenyhétvége, akkor nagy esélyük lesz arra, hogy az év végén legalább a második helyet megtartsák a bajnokságban.

A kamion Eb mogyoródi versenyhétvégéjét augusztus 26-27-én rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik