Sport

Birkózó-vb: Lukács sima, Gulyás szoros meccsen veszített

Lukács Norbert a szabadfogásúak 65, míg Gulyás Zsombor a 70 kilogrammos kategóriájának selejtezőjében veszített, így mindketten már csak a vigaszágban reménykedhetnek a párizsi birkózó-világbajnokság szombati zárónapján.

Az már a sorsoláskor nyilvánvaló volt, hogy Lukács Norbertnek minimális győzelmi esélye lesz, ugyanis az olimpiai hetedik kubai Alejandro Valdés Tobierrel került párba. A mérkőzés magyar szempontból fájdalmasan rövid ideig tartott. A kubai alig több mint fél perc után már 6-0-ra vezetett egy levitellel és két villámgyors pörgetéssel, majd újabb 30 másodperc elteltével egy mögékerülést billentés követett, így a meccs 10-0-ás technikai tussal véget is ért.

Lukács után következett a szakvezető fiának, Gulyás Zsombornak a mérkőzése, amely előzetesen sokkal több eséllyel kecsegtetett még akkor is, ha a bolgár ellenfél, Miroszlav Kirov Európa-bajnoki bronzérmes és világbajnoki ötödik is volt már korábban.

Az összecsapás a remélt nagy csatát hozta, Gulyás türelmesen birkózott és masszívan állt a lábán, Kirov nem tudta megingatni, viszont a magyar versenyző sem volt képes akciót csinálni.

Az első menet végén a bolgár Gulyás intése miatt 1-0-ra vezetett, ám a pihenőt követően rögtön Kirovot figyelmeztették, onnantól kezdve neki kellett akciót csinálnia 30 másodperc alatt. Az addig látottak alapján ez nagy esélyt kínált a magyar szabadfogásúnak, ám riválisa még ideje lejárta előtt szőnyegen kívülre tudta húzni őt, így 1-1 helyett, 2-0-ra alakult az eredmény.

A helyzet nem volt örömteli, de kilátástalan sem, Gulyás Zsombor az utolsó perc elején gyors akcióval mögé került, amivel (2-2) már ő állt nyerésre. Innentől kicsivel több mint fél percet kellett volna kihúznia a győzelemhez, ám Kirov még tudott egyet villanni, megcsinált egy levitelt, így 4-2-re megnyerte az összecsapást.

Sajnálom ezt a meccset, mert jó állapotban voltam, két hiba miatt veszítettem. Először az intésénél nem éreztem, hogy ennyire közel vagyunk a zónához, később pedig egyszerűen rosszul léptem, ezért tudott levinni

– nyilatkozta Gulyás Zsombor hozzátéve, hogy a célja a nyolc közé jutás volt előzetesen, szerinte ez meg is lehetett volna, amennyiben nem hibázik a meccs végén.

Az utolsó nap két magyarja akkor kerülhet vigaszágra, ha legyőzőik fináléba jutnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik