Sport

Magyar versenyző a Tour de France-on?

Ha minden a terv szerint halad, akkor hosszú idő után magyar kerekesért izgulhatunk a legendás Tour de France-on. Noha azt ne várjuk, hogy Peák Barnabás a következő egy-két évben megugorja a lécet, és profi szerződést kap valamelyik csapattól, de a 2017-es Tour de Hongrie második helyezettje a legnagyobb magyar ígéret Bodrogi László óta, aki anno háromszor szerepelt a francia körversenyen: 2002, 2003, 2005.

A Bors írt Peákról, akiről megtudhattuk, noha már 18 éves, csupán három éve kerékpározik versenyszerűen. A célja, mi más, a Tour de France – de tudja, ahhoz még sokat kell tanulnia és edzenie.

Ezért kezdtem el kerékpározni, ez a célom, de tudom, hogy még többévnyi kemény munka és sok-sok szerencse kell hozzá

– mondta Peák, majd elmondta, a kerékpározást kezdetben csak a kajak-kenu szezonra való téli felkészülés miatt kezdte el.

Először csak ezzel a céllal bringáztam, majd hamar beleszerettem, és 15 éves koromtól már kifejezetten kerékpáros edzéseket végeztem

– így Peák, aki korosztályos Európa-bajnoki hetedik és nyolcadik; illetve nyert már olyan versenyt is, amelyen olimpiai kvalifikációs pontokat is lehetett szerezni. A lap szerint tehetségének köszönhetően már külföldről is megkerestek csapatok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik