Sport

Visszavonul Vlagyimir Klicsko

Az év bokszmeccse volt Anthony Joshua és Vlagyimir Klicsko áprilisi összecsapása, amelyen a fiatal brit bunyós kiütötte az ukrán legendát és ezzel ő lett a nehézsúly királya. Mindenki a visszavágót várta, Klicsko pedig azt mondta sokáig, hogy készen áll rá.

Csütörtökön aztán bejelentette a visszavonulását.

A 41 éves ukrán a hivatalos oldalán közölte döntését (angolul, németül és oroszul is), de most nem jön be a klitschko.com. Vélhetően mindenki megrohamozta a honlapot, Klicsko is azt tweetelte, hogy leálltak a szerverek.

Klicsko azt mondta, élete legjobb döntése volt, hogy profi sportolónak állt, így utazta be a világot, tanult nyelveket, vágott bele üzletekbe, talált ki sok mindent és segített embereknek. Ehhez pedig a tehetsége és a kitartása mellett a szurkolókra is szüksége volt, épp ezért abban bízik, hogy ezentúl is mellette állnak majd a rajongói.

Vlagyimir Klicsko, Atlanta olimpiai bajnoka 1996 novemberében vívta első profi mérkőzését, 21 éves karrierje során 69 meccse volt, ezek közül 64-et megnyert. 53-at kiütéssel. Páratlan karrierje során elnyerte a WBO, a WBA, az IBF, az IBO és a Ring Magazine világbajnoki öveit. Az utóbbi két évtized legmeghatározóbb ökölvívója volt.

Az utolsó két összecsapását elveszítette, előbb Tyson Fury ellen kapott ki (11 év után először), majd Joshuától. Joshua ellen egyébként már elvileg le is volt kötve a visszavágó, novemberben szálltak volna ringbe Las Vegasban, úgyhogy mindenképpen meglepő Klicsko csütörtöki bejelentése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik