Sport

Gyurtáék nem változtatnak

Gyurta Gergely (Array)
Gyurta Gergely (Array)

Gyurta Gergelynek sokkal jobban sikerült a budapesti vizes világbajnokság, mint Gyurta Dánielnek. London olimpiai bajnoka egyetlen egyéni számban sem jutott döntőbe, ráadásul a vegyes váltót éppen miatta zárták ki a versenyből egy rossz váltás után – ennek ellenére optimista a jövőjét illetően.

Egyelőre most azon gondolkodom, mit fog mondani az edzőm, mennyi pihenőm van, mik lesznek a következő napokban, hetekben, hónapokban a következő lépések, feladatok. Azt az utat, amit már megkezdtünk, nem fogjuk megváltoztatni – függetlenül attól, hogy a vb-n milyen eredmények születtek. Szeretnék a jövő évi Európa-bajnokságra felkészülni, és olyan eredményt elérni, amilyet elvárok magamtól

– mondta Gyurta Dániel a Digi Sport híradójának, a Sport 24-nek.

Gyurta Gergelynek jobb vébéje volt, pedig csak a hazai közönség miatt indult nyílt vizen.

A nyílt vízi úszást, a 25 km-t csak azért vállaltuk be idén, mert hazai közönség előtt versenyezhettem. A Balaton a szívem közepe, ezért biztos voltam benne, hogy indulni szeretnék. De a kazanyi, 2015-ös világbajnokság és a sikertelen riói kvalifikáció után azt mondtuk, a nyílt vízi versenyzést félretesszük, és a medencés úszásra koncentrálunk

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik