Sport

Kajak-kenu Eb: újabb magyar arany Takács Tamarának hála

A kajakos Takács Tamara aranyérmet szerzett 500 méter egyesben a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi versenynapján.

Nem sikerült jól Takács rajtja, de saját bevallása szerint nem is tudta, hogy hányadik helyen áll, csak az edzője biztatását hallotta és a kettes pályán haladó ellenfelét próbálta utolérni.

Takács óriási erőfeszítéssel fokozatosan jött föl és olyan fantasztikus hajrát produkált, hogy végül a győzelmet is meg tudta szerezni a gyenge kezdés ellenére.

Elrontottam a rajtot, de bíztam magamban, sokat segített, hogy az edzőm biztatott a parton. Láttam, hogy a mellettem lévő lány előttem van, így tudtam, hogy menni kell.

– nyilatkozta az M4 Sportnak a kajakos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik