Sport

Kajak-kenu Eb: tökéletes a magyar csapat 200 méteren

Délelőtt az 500 méteres négyessel aranyérmes kajakos Lucz Dóra másodikként ért célba futamában, amelyben az első három helyezett alanyi jogon döntőzik majd, írja az MTI. Az újpesti versenyző után Hajdu Jonatán is egy második hellyel lépett tovább, míg a kajakos Horváth Bencének még az is belefért, hogy körülbelül húsz méterrel a cél előtt megbillenjen, akkora volt ugyanis az előnye, hogy ez sem veszélyeztette győzelmét – győzelmével neki sem kell középfutamot teljesítenie.

A kenus Devecseriné Takács Kincső ugyancsak egy második hellyel kvalifikálta magát a legjobb kilenc vasárnapi futamába. A párosoknál a Balaska Márk, Birkás Balázs kajakos duó megnyerte előfutamát, míg a nők hasonló számában a délelőtt K-2 1000 méteren győztes Hagymási Réka ezúttal Szabó Ágnessel versenyezve csípte el a harmadik, még éppen továbbjutó helyet.

A férfi kenupárosoknál éppen kilenc egység nevezett, így nem rendeztek selejtezőt, azaz a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős már döntős. A zárónapon a 200 méteres távtól az ötezresig összesen 17 finálét rendeznek az Eb-n, mindegyikben lesz magyar hajó a rajtnál.

A további program (magyar idő szerint) vasárnap:
500 m-es és 1000 m-es döntők: 9.05; 200 m-es döntők 12.05; 5000 m-es döntők 14.22

Ajánlott videó

Olvasói sztorik