Sport

Lengyel hegymászó miatt nem adnak engedélyt a Mount Everest megmászására

Mount-Everest(960x640).jpg (Array)
Mount-Everest(960x640).jpg (Array)

Nem adnak ki mászóengedélyt külföldieknek a Mount Everest tibeti oldalról történő meghódítására a következő, őszi szezonban a kínai hatóságok, miután egy lengyel alpinista tibeti oldalról mászott fel a világ legmagasabb pontjára, de engedély nélkül a nepáli oldalon ereszkedett le – közölte a Kínai Tibeti Hegymászószövetség (CTMA).

A szövetség szerint Tibet egész területétől eltiltják a hegymászókat, így az alpinisták olyan más kedvenc csúcsaikat sem hódíthatják meg, mint a Cso-Oju vagy a Sisapangma. A CTMA csütörtöki közleménye nem mondja ki, hogy a tilalom csak a külföldieket érinti, az AFP kérdésére azonban közölték, hogy az a kínai hegymászókra nem vonatkozik.

Két nagy túraszervező megerősítette az AFP-nek, hogy értesítették őket a mászóengedélyek megtagadásáról, de egyikük szerint a helyzet gyakran “cseppfolyós”, a hatóságok olykor gyorsan hoznak olyan döntést, amelyet aztán később megmásítanak. Hegymászókörökben csalódást keltett a kínai bejelentés, és önzéssel vádolták a szabályokat megszegő lengyel extrémsportolót, Janusz Adam Adamskit. A 49 éves hegymászót szerdán 10 évre kitiltották a nepáli hegyekből, mert engedély nélkül mászott át a Mount Everest tetején nepáli területre, és ereszkedett le az ottani oldalon.

A nepáli idegenforgalmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a lengyel alpinista csak azért nem kapott keményebb büntetést, mert nyilatkozatában azt mondta, hogy egyedül jutott fel a csúcsra, és úgy érezte, veszélybe kerülne az élete, ha az északi (kínai) oldalon ereszkedne le.

A Himalayan Times című lapnak azonban Adamski a múlt hónapban élete nagy álmának nevezte a tibeti-nepáli átkelést a Mount Everesten, és azt mondta, kész vállalni bármilyen büntetést Nepálban, hogy “megvalósíthassa élete legnagyobb kihívását”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik