Két napja, kedden adta fel Széles Sándor mesteredző szervezete a küzdelmet. A kiváló úszóedző halála előtt már egy hónapja kómában feküdt. Édesanyja azt nyilatkozta a Borsnak, váratlanul hunyt el fia.
Délelőtt bent voltam a kórházban a fiamnál. Az orvosok azt mondták, stabil az állapota, belső vérzése sem volt. Nagyon megörültem, erre egyszer csak azt vettem észre, hogy Sanyi elsápad, és már nem lélegzik. Rohantam az orvosokhoz, de már nem tudtak rajta segíteni. Ilyet még nem láttam, egy hang nélkül ment el a fiam
– fogalmazott a Borsnak Klára asszony.
Széles Sándor édesanyja elárulta azt is, a kórházban Virth Balázs, Kovácshegyi Ferenc (edzőkollégák), Gyárfás Tamás a MÚSZ korábbi elnöke, és tanítványai közül is csak Kalaus Valter látogatta meg.
Amikor segítségre volt szüksége a fiamnak, alig állt valaki mellette. Az is fáj, hogy a Gyurta család egyszer sem ment be hozzá, pedig Danival összeforrt az élete
– panaszkodott bánatában az édesanya.
Gyurta Dani Facebook-üzenetben emlékezett meg korábbi mesteréről, akivel kisgyerekkora óta a barcelonai világbajnoki címig együtt dolgoztak.
Bienerth Gusztáv, a MÚSZ jelenlegi elnöke telefonon nyilvánított részvétet , és felajánlotta, a szövetség kifizeti a temetés költségeit.