Sport

Kézilabda Final Four: Eklemovics optimista

Zsinórban negyedik alkalommal lesz ott a férfi kézilabda-BL döntőjében a Telekom Veszprém június 3-4-én.

Az elmúlt három évben mindig azt lehetett érezni, hogy ’most vagy soha’, nagyobb felfordulás volt, mint most, egy ilyen szezon után, amikor az elején nem nagyon ment a játék. Az olimpia után szeptembertől-decemberig több mint 40 mérkőzésest játszottunk, a játékosok túl voltak terhelve, tavaszra viszont eljutottunk a szezon utolsó pár mérkőzéséhez, mindenki egészséges, és ettől inkább még optimistább vagyok a Final4 kapcsán. Nagyot fogunk harcolni, az biztos

– mondta a hangulatról Nikola Eklemovics, a Telekom Veszprém sportigazgatója a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

Két nap alatt van egy elődöntő és egy döntő. A négy Fonal Four-os csapat között apróságok, egy kapusteljesítmény, egy lépéshiba, egy belemenés dönt majd egy-egy meccsen. Teljesen mindegy, hogy ki ellen játszunk az elődöntőben. Mind a két meccset meg kell nyernünk, ha BL-t akarunk nyerni. Az utolsó pár hónapban nagyon jó játékot mutat a Veszprém. Bízom benne, és látom a játékosokon, hogy meg tudjuk tartani a tüzet, ezt meg tudják csinálni. Nem tudom megmondani, ki ellen lenne jó játszani, ha továbbjutunk. Nekünk csak a saját játékunkra kell fókuszálni, és hogy hogyan készülünk a következő meccsre.

– fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy a PSG vár a Veszprémre az elődöntőben, és hogy milyen nehéz torna a Final4, ahol a másik elődöntőt a Barcelona és a Vardar Szkopje vívja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik