Sport

Csak úgy mellékesen kiderült, hogy újabb válogatott játékos távozik Fehérvárról

Elég nagy átalakuláson megy keresztül a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának kerete, a napokban több távozót és érkezőt is bejelentett a klub. Szélig Viktor általános igazgató adott helyzetjelentést a klubhonlapnak és azt mondta:

Most sokan távoztak a klubtól, nekik természetesen köszönettel tartozunk az eddigiekért, legyen szó akár a légiósokról, vagy olyan magyarokról, mint Hetényi Zoltán, Sofron István, Orbán Attila vagy Vas János.

Ebben az az érdekes, hogy ezek szerint Sofron István is távozott a csapattól. A válogatott hokisról nemrég derül ki, hogy ő az a játékos, akinek a szervezetében februárban tiltott szert találtak. Azóta nem játszott, így kihagyta az EBEL-szezon végét és kijevi divízió I/As világbajnokságot is. Féléves eltiltást kapott, és mivel már az ügy kipattanása óta nem lépett jégre, így a következő szezon elejétől kezdve bevethető.

De ezek szerint már nem Székesfehérváron kezdi meg a felkészülést.

Sofron összesen 8 felnőtt szezont húzott le nevelőklubjánál, tavaly nyáron tért vissza azt követően, hogy Németországban, majd a Klagenfurtban játszott. 1+1 éves szerződést kötött, de a második évet már nem tölti ki. A 29 éves játékos a 2011-12-es idényben, fehérvári színekben az EBEL gólkirálya volt, valamint tagja volt a Krakkóban az A csoportos tagságot kiharcoló válogatottnak is. Az elit vb-n három gólja és egy gólpassza volt hét meccsen.

Fotó: MTI/MJSZ/Mudra László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik