Sport

A 16 éves magyar pilótalány brillírozott az első hivatalos teszten

Remekül kezdődött Keszthelyi Vivien számára az Audi TT Cup 2017-es szezonja, hiszen az első hivatalos teszten a mindössze 16 éves magyar pilóta a negyedik legjobb időt autózta a Hockenheimringen, adta hírül a Team VRS.

A legendás pályán 11 nemzet 15 versenyzője találkozott egymással, a pilóták itt “ismerkedtek” meg személyesen először autóikkal, Keszthelyi Vivien egy 7-es rajtszámmal és magyar zászlóval ellátott szürke autót vehetett a birtokába.

Az Audi tehetséggondozó akadémiájának magyar pilótája – aki egyedüliként második évét kezdte meg a német autógyár által működtetett programban, ugyanis korábbi társainak nem sikerült meggyőzniük a szakembereket – rögtön bizonyított, hiszen az első teszt összesített eredményei alapján szerda délelőtt

a negyedik legjobb időt autózta.

Fantasztikus érzés volt végre élesben is megmérettetni magam. Különböző beállításokat sikerült tesztelnünk, s hosszabb etapokat is mentünk, ami a kiváló előjel a versenyre nézve

– mondta Keszthelyi Vivien.

A kiváló eredménytől függetlenül a magyar versenyző nem lehetett maradéktalanul elégedett, ugyanis egy kisebb kicsúszást követően elállítódott a futóműve, ami hátráltatta a folytatásban.

A mezőny erősségét tökéletesen mutatja, hogy az első és az utolsó között 1.7 másodperc volt a különbség.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az Audi TT Cup mezőnye a német túraautó-bajnokság, a DTM mezőnyével együtt a híres nürburgringi 24 órás futam hétvégéjén is rajthoz áll. A hét állomásból álló sorozat első versenyére május 5. és 7. között a mostani teszt helyszínén, Hockenheimben kerül sor.

Fotó: TeamVRS

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik