Sport

A pedofil botrány miatt azonnali vizsgálatot rendelt el a MÚSZ-elnök

24.hu
24.hu

2017. 04. 01. 14:40

Korábban a témában:

Szombaton délelőtt mi is beszámoltunk a magyar úszás legújabb botrányáról. Az MTK edzője T. R. a gyanú szerint meztelen képekkel zaklatott kiskorú lányokat.

A válogatott Kozma Dominik edzőjéről a fullank.hu közölt zavarba ejtő képet, a 24.hu úgy tudja, ez nem mai keletű, már több, mint egy éve is látták a sportágból egyesek.

A Magyar Úszó Szövetségtől azt próbáltuk megtudni, Bienerth Gusztáv elnök tudott-e erről a fotóról. A MÚSZ illetékesei azt felelték, ők is szombaton délelőtt értesültek arról a sajtóból.

Szilágyi Zoltán, az MTK szakosztályának elnöke mindenesetre lemondott, egyelőre nem világos, hogy az eset kapcsán döntött-e így.

A Magyar Úszó Szövetség szombaton délután közleményben reagált a történtekre, azt írja a sportág csúcsszerve:

A Magyar Úszó Szövetséghez bejelentés érkezett egy, a sportágban dolgozó edzővel kapcsolatban – az abban megfogalmazottak egy esetleges bűncselekménnyel hozhatók összefüggésbe. Bár az állítólagos eset évekkel ezelőtt történt – melyről a médiában megjelentekkel ellentétben a szövetség jelenlegi vezetésének semmiféle információja nem volt –, a MÚSZ elnöke azonnali vizsgálatot rendelt el.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.