Sport

Hosszú Katinka szerint van még esély a budapesti olimpiára

A tavalyi, riói olimpia háromszoros bajnok úszója, Hosszú Katinka azt mondta: reméli, hogy “életben marad” a 2024-es budapesti olimpiai pályázat.

Biztos vagyok abban, hogy minden magyar olimpikon arról álmodik, hogy Magyarországon legyen az olimpia és a magyar szurkolók előtt versenyezhessen. Egyébként a tavalyi ötkarikás játékok ideje alatt nagyon sokan érdeklődtek nálam a pályázatról, és gratuláltak hozzá

– idézte a 27 éves sportolót az ötkarikás sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portál. Hosszú Katinka egyébként ezt még kedden mondta, a Duna Aréna átadóján. Ezt szemlézte szerdán az MTI.

Hosszú  úgy látja, a kandidálás körül kialakult helyzet inkább politikai csatározás, a nemzeti ügyből pedig politikai harc lett. Attól tart, hogy az olimpiai álom hamar szertefoszlik.

De szerintem van még esély. Legalábbis mi mindenképpen ezt reméljük. Szerintünk nagyszerű lenne, de meglátjuk, mi történik

– mondta a világklasszis úszó, aki a nyári vizes-világbajnokság központi helyszíne, a Duna Aréna keddi átadása keretében beszélt az ötkarikás kandidálásról.

Múlt pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében. Az aláírásgyűjtésben az LMP, az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd aktivistái is részt vettek. Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere megállapodtak abban, hogy a szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is külön-külön áttekinti a helyzetet. Ezt követően – még szerda este, de legkésőbb csütörtökön – Orbán Viktor és Tarlós István újból találkozik, és megvitatják a további szükséges teendőket.

A 2024-es ötkarikás játékok rendezésére Budapest mellett Párizs és Los Angeles pályázott még. A győztest szeptember 13-án hirdetik ki Limában.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik