Sport

Katonás rendben menetel a válogatott, kapusunk törzsőrmester lett

A magyar férfi vízilabda-válogatott a második helyen végzett a Volvo-kupán, Märcz Tamás tanítványai heroikus küzdelemben, 6-1-es hátrányból verték Horvátországot a harmadik fordulóban.

Decker Attila lehúzta a rolót a második félidőben, legutóbb pedig az derült ki róla, hogy felcsapott törzsőrmesternek – írja a waterpolo.hu.

A Honvédban adódott egy lehetőség, hogy kiváló sportolók csatlakozhassanak a honvédség kötelékéhez. Tetszett, amit afféle életpálya modellként felvázoltak, így belevágtam. A szentendrei altiszti akadémián három hónapos kiképzésen vettem részt, s végül szerződéses katona lettem. A rendfokozatom pedig törzsőrmester.

A 29 éves kapust nem igazán vonzotta korábban a bakák világa.

Abszolút szűzként csöppentem ebbe a világba, ami a végén annyira megtetszett, hogy már nem is tervezek mással, ha egyszer abbahagyom a vízilabdát – ami azért reményeim szerint még nagyon odébb van –, biztos, hogy ezen a területen képzelem el az életemet. A kiképzés nagyon jót tett a személyiségemnek, önbizalmat adott, egyben növelte bennem a bajtársiasság szellemét, ami a vízilabdában sem elhanyagolható szempont. Azt nem állítom, hogy mindig mosolyogtam, hiszen mínusz tizenötben igencsak masszív megpróbáltatások vártam rám, előfordult, hogy a tűrőképességem végét járta, ám mint oly sok minden, ez is fejben dőlt el, és megcsináltam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik