Sport

Kézi-BL: “Én vagyok a felelős a győzelmekért is”

Szerdán remek, az utóbbi hetek formáját látva talán azt mondhatjuk, meglepetés győzelmet aratott a Telekom Veszprém a német THW Kile otthonában (27-25).

A Barcelona és a PSG meglépett a nyolc fős csoportban. A mérkőzés előtt Nagy Lászlóék még a negyedik helyen álltak, de a sikernek köszönhetően pont a a Kilet tolták hátrébb és immár pontelőnnyel vezetnek riválisuk előtt.

A mérkőzést követően a spanyol edző, Xavier Sabaté odabökött kicsit az utóbbi hetekben őt kritizálóknak, például Éles Józsefnek, aki egyenesen azt állította, “nem Veszprém-szintű edző”.

Ha én vagyok a felelős a vereségekért, akkor én vagyok a felelős a győzelmekért is

– nyilatkozta a Telekom Veszprém spanyol edzője a klubhonlapnak, majd bővebben kitért a mutatott játékra is.

Fantasztikus volt ebben a hangulatban játszani, itt a Sparkassen Arénában, egy olyan lenyűgöző csapat ellen, mint a Kiel, amelynek nagyszerű edzője van. Megérdemelt győzelmet arattunk, nagyon okosan és jól játszottunk. Változtattunk néhány dolgon, főként védekezésben. Igazi csapatként működtünk. Lékai jól szervezte a játékot, míg Ilics és Nagy topformában játszott. De a győzelmünk kulcsa a mai napon mégis a csapatmunka volt, amelyből mindenki kivette a részét. Gulyás magas szinten játszva helyettesítette Nagy Lászlót, amikor kellett. Blagotinsek szintén remekül dolgozott, de még időre van szüksége, hogy még nagyobb szerep hárulhasson rá. Nem kétséges, hogy nagyon fontos játékosa lesz a jövőben ennek a csapatnak. Mindenki tudja, hogy problémáink vannak, hiszen sok a sérültünk, éppen ezért okosan kell játszanunk, akárcsak ma. Amikor kell, futunk, amikor kell, lassítjuk a játékot, mivel sajnos Sliskovic és Pálmarsson szinte alig szerepelt eddig ebben a szezonban, így csak egy balátlövőnk van, aki támadásban és védekezésben egyaránt bevethető. Szeretnék gratulálni a csapatomnak.

Eredmény – Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 11. forduló

THW Kiel (német)-Telekom Veszprém 25-27 (15-15)
a Veszprém gólszerzői: Ilic 7, Lékai, Nagy L. 6-6, Iváncsik G., Sulic 2-2, Ugalde, Nilsson, Gajic, Gulyás 1-1

A csoport állása:

Hely Csapat Meccs Gy D V Gólarány Pont
1. Barcelona 10 9 0 1 293:252 18
2. PSG 10 8 0 2 312:275 16
3. Telekom Veszprém 11 5 2 4 288:285 12
4. Flensburg-H. 9 5 1 3 241:222 11
5. Kiel 11 5 1 5 281:283 11
6. Wisla Plock 10 2 2 6 261:280 6
7. Bjerringbro/Silkeborg 10 2 0 8 254:289 4
8. Kadetten 9 1 0 8 235:279 2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik