Sport

Erősen rossz hírt kapott a budapesti olimpia

Azt egy akkora horderejű történetnél, mint amekkora egy-egy olimpia rendezési jogának elnyerése megszokhattuk, hogy a finisben egyre több olyan hír lát napvilágot, amely valamelyik kandidáló város biztos győzelmét sejteti.

Most Párizs rukkolt elő egy olyan közleménnyel, amely, ha igaz, nagy valószínűség szerint tök mindegy, hogy a Momentum sikerre viszi a népszavazási kezdeményezését, vagy nem, a magyar nép akar-e olimpiát, vagy sem.

Most az a hír, hogy Athén, Barcelona, Bejrút, Brüsszel, Kiotó, Koppenhága, Lisszabon, Madrid, Sydney, Varsó mellett, több mint 50 nagyváros támogatja a 2024-es olimpia rendezési jogára pályázó Párizst.

Mondjuk nem a városvezetők szavaznak, hanem a NOB-tagok, de ettől még a párizsi városháza csütörtökön közzé tette ezt a támogatói listát, amely állításuk szerint nem is tőlük, hanem Denis Coderre, Montreal polgármesterének kezdeményezésére indult.

Meg kell jegyezni, Párizs 2024 előtt éppen száz évvel, 1924-ben már volt házigazdája az ötkarikás játékoknak és azóta is több, sikertelen pályázaton vannak túl. Ez is jelzi, a franciák már nagyon akarják történelmük harmadik olimpiáját (1900).

A hét és fél év múlva sorra kerülő ötkarikás eseményre Párizs mellett Budapest és Los Angeles kandidál, a győztest szeptember 13-án, Limában hirdetik ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik