Sport

Emberkísérlet: “halálugrás” tízezerért

Akinek megadatott a lehetőség, hogy felmásszon Magyarország kevés tízméteres műugrótornyának egyikére, mondjuk a Margitszigeti Sportuszodában, majd kisétált annak szélére, lábujjaival megkapaszkodott a betonperemben, mély levegőt vett, és óvatosan lenézett az immár nagyjából 11,7 méterre lévő rendkívül parányinak tűnő vízfelszínre, az pontosan át tudja érezni Maximilian van Aertryck és Axel Danielson filmjében szerepet vállaló statiszták helyzetét.

A két úriember Svédországban egy hirdetésben várta a jelentkezőket: nagyjából tízezer forintot ajánlottak annak, aki beleveti magát a medencébe egy tíz méter magas toronyból.

Persze “szüzek” jelentkezését várták, olyanokét, akik még nem próbálkoztak korábban.

A filmesek két kis kamerát szereltek a toronyba és a mikrofont is bekapcsolva hagyták. Miközben fent, a torony magányában a jelentkezők a mélységérzetet, az ezzel párosuló félelmet, a kételyt próbálták legyőzni, a többiek lentről szurkoltak. Ennek stációit látjuk 16 percben. Végül hetven százalékuk legyőzte önmagát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik