Sport

A világbajnokságról is lemaradnak az orosz sportolók

atlétika (Array)
atlétika (Array)

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség hétfői döntésének értelmében Oroszország nem képviseltetheti magát a 2017-es londoni világbajnokságon.

Az IAAF vezetői Monacóban úgy határoztak, hogy marad a nemzetközi versenyekre vonatkozó felfüggesztés, így az ország sportolói legfeljebb semleges zászló alatt indulhatnak, amennyiben sikerrel veszik a doppingteszteket.

Oroszországot 2015 novemberében függesztette fel a nemzetközi szövetség, melynek következtében atlétái nem állhattak rajthoz a riói olimpián.

A Richard McLaren jogászprofesszor által publikált McLaren-jelentést tavaly júliusban tette elérhetővé a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség. Ez azt állapította meg, hogy Oroszországban 2011 és 2015 között harminc sportágban 643 esetben alkalmazták a pozitív teszteredmények leplezését szolgáló rendszert.

A részleteket tartalmazó második jelentést decemberben hozták nyilvánosságra, eszerint több mint ezer orosz sportoló érintett az állami szinten támogatott doppingbotrányban.

Orosz tisztviselők december végén ismerték el, hogy rendszerszinten zajlott a doppingolás az országukban, azt viszont tagadták, hogy mindez államilag támogatott lett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik