Sport

A világ legjobbja lehetne, de fejben csak a 200.

Szerdán írtunk róla, hogy a 14. kiemelt Nick Kyrgios úgy esett ki az Australian Open második fordulójában, hogy kétszettes előnyben volt az olasz Andreas Seppi elleni mérkőzésen. A harmadik szettben aztán valamiért megtört az ausztrál játékos és ugyanazt a flegma játékot kezdte el játszani, amivel már oly sokszor feldühítette a közvéleményt. Most nem volt annyira látványos, mint az ősszel Sanghajban, ami után el is tiltották, de

a hazai közönség így is kifütyülte a meccs végén, nem is nagyon osztott autogramot.

Az amerikai teniszlegenda, a hétszeres Grand Slam-győztes, korábbi világelső John McEnroe-nak el is állt a szava Kyrgios összezuhanását látva. Aztán csak ki tudta préselni magából a véleményét, és elég okosat mondott:

A világ legjobb játékosa lehetne, de mentálisan csak világranglista 200.

A sajtótájékoztatón egyébként megkérdezték Kyrgiost, mit szól McEnroe véleményéhez, mire csak annyit felelt: szép karrier áll az amerikai mögött.

Nick Kyrgios 21 éves, és tényleg az egyik legtehetségesebb játékos a mostani mezőnyben. Nem véletlenül áll a világranglista 13. helyén. De nem ez az első balhéja, általában nem a játéka miatt kerül a hírekbe. Márpedig ilyen hozzáállással könnyen a süllyesztőben köthet ki.

Fotó: Getty Images Hungary/AFP/Peter Parks

Ajánlott videó

Olvasói sztorik