Sport

Az új úszóelnök szerdán dönthet Hargitay András jövőjéről

Nem történt meglepetés, vasárnap, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) rendhagyó tisztújító ülésén Bienerth Gusztávot választották meg a szervezet elnökének, így ő lesz a posztról 24 év után távozó Gyárfás Tamás utódja. Kedden írtunk róla, hogy lesznek változások a MÚSZ-on belül, a külvilág számára talán a legérdekesebb kérdés most az, hogy

Hargitay András marad-e a szövetségi kapitány.

A Bors érte el telefonon a szakembert, aki elmondta, ő és Bienerth szerdán egyeztetnek, akkor beszélik át a jövőt. Hargitay szerint több úszó is szeretné, ha továbbra is ő lenne a kapitány.

„Az összes hívás, amit sportolóktól kaptam, arról szólt, hogy mindenképpen folytassam. Neveket nem szeretnék mondani, de olyan úszókról beszélünk, akiknek a szava nagyon fontos számomra. Nyilván vannak olyanok is, akik a távozásomat szeretnék, de ők nem hívtak fel, hogy ezt elmondják nekem” – mondta a Borsnak Hargitay András, aki a vasárnapi közgyűlésen azt a javaslatot tette, hogy válasszák meg tiszteletbeli elnöknek Gyárfás Tamást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik