Sport

Egy idióta drukker “meglovasította” a darts-vb trófeáját

Honlapunk is beszámolt róla, hétfő este a holland Michael van Gerwen nyerte a PDC darts-világbajnokságot. 2014 után másodszor, ezúttal 2015 és 2016 világbajnokát, a skót Gary Andersont verte 7-3-ra.

A darts az idegek sportja. A holland ezt többször bebizonyította az este folyamán. Például az sem zavarta össze a győzelemhez vezető úton, amikor a kilencedik szettben egy szurkoló valahogy feljutott a színpadra és miközben van épp a soros dobására koncentrált, az felkapta a világbajnoki trófeát és elrohant vele előtte.

Hogy mit gondolt a faszi, a fene sem tudja. Nyilván túl sokat ivott és úgy érezte, eljött az ideje, hogy a rivaldafénybe kerüljön azzal; ha csak rövid időre is, de a feje fölé emelhette a világbajnoknak járó trófeát.

Az őrültet a többi szurkoló fújolása, füttykoncertje közepette persze egy másdopercen belül leteperték a biztonságiak.

Kedden már kiderült, a TrollStation elnevezésű oldal áll az akció mögött.

A trollok egy videót is felraktak közösségi oldalukra, amin megörökítették, hogyan terelte el egyik emberük a biztonságiak figyelmét, míg a másik ellopta a trófeát.

Jogos kérdés, vajon mit érdemel a bűnös? Nos, megúszták örökös kitiltással valamennyi PDC eseményről.

Anderson végül 3-2-re megnyerte ezt a játékrészt és 6-3-ra szépített összesítésben, de a következő szettben van Gerwen már nem kegyelmezett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik