Sport

WTCC: Michelisz Norbert világbajnok lesz 2017-ben!

Jó, azért ez így kicsit erős, de, hogy most lesz rá a legnagyobb sansza, az biztos. Ha szigorúan csak a 2016-os eredményeket nézzük, a Honda lesz a legerősebb csapat a túraautó-világbajnokságon, miután két gyártó búcsút intett a WTCC-nek.

Nagyon rossz debütálás

Michelisz Norbert 2006-ban a Suzuki Swift, 2007-ben pedig a Renault Clio Kupát nyerte meg. Enne köszönhetően 2008-ban már a Seat Leon Európa-kupában állt rajthoz, melyet a második idényében meg is nyert.

A WTCC-ben 2008-ban mutatkozhatott be, viszont a debütálás a lehető legrosszabbul sikerült. A SUNRED Racing támogatásával elindult a japán versenyen, ahol az első futamon rögtön az első körében kiesett. 2009-ben is kapott egy versenyhétvégét, akkor a kiváló Brands Hatch-i időmérő után búcsúzott az első körben.

Zengős sikerkorszak

2010-ben már a Zengő Zoltán irányította Zengő Dension Team színeiben teljesítette első teljes idényét a sorozatban egy Seattal. Az ő nagy pillanata Makaóban jött el, amikor ő lett az első magyar versenyző, aki túraautó-világbajnokságon futamot nyert, miután a szezon utolsó versenyén nem talált legyőzőre.

Emellett az újoncoknak kiírt bajnokságot is megnyerte, dán Michel Nykjær és a svájci Fredy Barth előtt.

2011-ben már egy BMW volánja mögött ült. Bár voltak felvillanásai, sokszor a technika ördöge is megtréfálta, így hiába reménykedett titkon a privát bajnoki címben, ezen a ranglistán végül a negyedik lett.

A 2012-es viszont már az ő éve volt. Amellett, hogy megnyerte a második hungaroringi futamot, ő lett a nem gyári csapatok versenyzői számára kiírt Yokohama Trophy (privát vb-cím) győztese.

2013-ban ismét jött egy márkaváltás, mely nagyot lendített a karrierjén. Továbbra is a Zengő Motorsport színeiben, de már egy Hondával indult. Első hondás győzelmét pont a gyártó hazai pályáján, Suzukában aratta, a szezon során pedig hétszer állhatott a dobogóra.

Michelisz Norbert (Array)
Fotó: Europress Fotóügynökség

2014-ben sem lassított, bár futamot ekkor nem nyert, az évet a legjobb nem-Citroënes versenyzőként a 4. helyen zárta.

2015-ben jött az utolsó év a Zengőnél. Egy hungaroringi futamgyőzelemmel, valamint második privát világbajnoki címével köszönt el az istállótól.

Gyári Honda

2016. január 13.-án a Honda gyári csapata bejelentette, hogy három autót indít, a versenyzőfelállást pedig Michelisz Norbert, Robert Huff és Tiago Monteiro alkotja. Rögtön megmutatta, ki az úr a háznál, az első versenyhétvégén két dobogós helyet is szerzett.

A tavalyi év két legrosszabb pillanata közül az egyik pont a Magyar Nagydíjon érte. Az első futamon már rögtön a felvezető körön megadta magát az autó turbója. A második futamra a Honda szerelői helyre rakták a járgányt és elindulhatott a magyar közönség előtt, a vizes pályán, de csupán az utolsó rajthelyről. Norbi szépen jött felfelé, de az egyik kanyarban összeért Hugo Valentével.

Az utolsó körben eltört a Honda futóműve, ennek ellenére, három kerékkel behozta az autót a pontszerző tizedik helyre.

A másik legrosszabb pillanat a szezonzáró katari versenyen jött el. Honfitársunk a vb 3. helyéért ment, jól is állt, egészen az utolsó kör végéig, amikor Yvan Müller elengedte Tiago Monteirót, így a portugál egy ponttal megelőzte összetettben Micheliszt.

Miért is lehet világbajnok?

Azért, mert két istálló kiszáll a sorozatból. Az egyik közülük ráadásul az utóbbi években megállíthatatlan Citroën. A francia istálló uralta a sorozatot, pilótái összesen 957 pontot gyűjtöttek, míg a konstruktőri második Honda 675 egységet autózott össze 2016-ban.

A zsinórban három bajnoki címet nyerő José María López velük együtt távozik (az argentin a Formula-E-ben versenyez tovább), akárcsak a nagy öreg Yvan Müller.

Nem folytatja a Lada sem, igaz az oroszok a Honda mögött zártak a pontversenyben, nem egyszer borsot törtek Micheliszék orra alá.

Ha csak ezekből indulunk ki, garantált a magyar versenyző dobogós helyezése. A világbajnoki címért minden bizonnyal két csapattársával, Monteiróval és Huff-al csatázik majd.

Michelisz korábban elmondta, 2017-ben a világbajnoki címért akar harcolni. Rajta biztosan nem fog múlni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik