A 2017-es vizes-vb-n a Dagály mellett a Hajós Alfréd uszodában is rendeznek versenyt, a Tüske uszodában és a Komjádiban pedig edzéslehetőséget biztosítanak a szervezők.
Csakhogy a Hajós és a Komjádi jelenlegi állapotukban alkalmatlanok arra, hogy vb-helyszínek legyenek – írja az Index.
Előbbire a közbeszerzési pályázatot még ki sem írták, a helyszínen dolgozókra hivatkozva pedig azt írja a portál: tényként kezelik, hogy a korszerűsítés a vb-re már nem készül el.
A Császár-Komjádi Sportuszoda novemberben kezdődött felújítása a versenyszerűen úszóktól kezdve, a vízilabdázókon át a vendégekkel bezárólag mindenkit érint, a fedett részt bezárták, az öltözőket pedig konténerekbe telepítették.
A készülő komplexum egyik vendége nemrég arról számolt be, hogy a 19:00-ig kiírt nyitvatartás ellenére már 16:00-kor ingerülten zavarják ki az úszókat a medencéből:
A felújítási munkálatok miatt teljesen kiszámíthatatlanná vált minden, nem tudunk előre tervezni. A Komjádi uszodában az elmúlt másfél évben ez a második átalakítás, ami egyszerűen nonszensz
-írta korábbi közleményében Hosszú Katinka.
Az uszoda 2010 óta már a harmadik felújításon esik át, első körben 800 milliót áldoztak az épületre.
A 2017-es vizes-vb-t július 14 és 30 között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.