Sport

Sportdiplomáciai siker: a legmagasabb szinten képviselik Magyarországot

Storcz Botondot beválasztották a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) sprint bizottságába. A háromszoros olimpiai bajnoknak – aki az elmúlt nyolc évben a magyar kajak-kenu válogatottat irányította – így a következő ötkarikás ciklusban komoly befolyása lesz a többi között a gyorsasági szakág versenyrendszerének kialakítására.

A magyar szövetség (MKKSZ) – amint az a szombati hírleveléből kiderül – még a sportág őszi nemzetközi tisztújító kongresszusa előtt jelölte tagnak a nagy tapasztalatokkal rendelkező szakembert, akit a bakui közgyűlés után választottak az ICF legfontosabb bizottságába.

Nagyon örülök, hogy bekerültem a bizottságba. Eddig ICF-alelnökként Vaskuti István tudta képviselni a legmagasabb szinten a magyar kajak-kenu sportot a nemzetközi szövetségnél, fontos, hogy általam a továbbiakban is jelen leszünk a gyorsasági szakágat befolyásoló javaslatok előkészítésében. Úgy érzem, az ötfős bizottság tagjaként rengeteget fogok tudni tenni a magyar érdekekért a számunkra fontosabb olimpiai szakágban

– mondta megválasztásával kapcsolatban Storcz Botond.

Az MKKSZ tájékoztatása kitér arra is, hogy a felnőtt válogatott december végén leköszönő vezetőedzője már hónapokkal ezelőtt jelezte a hazai szövetség vezetőinek, hogy érdekli a nemzetközi sportdiplomácia, ezért jelölték tagnak. A bizottságot az elmúlt négy évhez hasonlóan továbbra is a kanadai Frank Garner vezeti majd, aki tagja az ICF elnökségének és végrehajtó bizottságának is.

A saját sikeremen túl azt tartom a legfontosabbnak, hogy így a kajak-kenuban nagyhatalomnak számító Magyarországnak továbbra is erős képviselete marad az ICF-en belül, ami mindenképpen közös sportdiplomáciai siker

– tette hozzá a kajakosként háromszoros olimpiai bajnok sportvezető, aki nem nyújtott be pályázatot a szövetségi kapitányi posztra, és az elmúlt napokban többször beszélt arról, hogy bár januártól már nem lesz a gyorsasági válogatott vezetője, itthon is folytatná a munkát a sportág berkein belül.

Nem Storcz Botond az egyetlen magyar, aki bizottsági tisztséget tölthet be az ICF-nél a következő négy évben. A többszörös gyorsasági és sárkányhajó világbajnok Patyi Melinda a sárkányhajó bizottság tagjaként dolgozhat a következő négy évben. Toman József, a felnőtt válogatott keretorvosa pedig az ICF orvosi- és doppingellenes bizottságának teljes jogú tagja lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik