Utolsó napjához érkezett a Windsorban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság. A magyar idő szerint vasárnap délutáni program jóval rövidebb volt, mint az előző napokban. Mindössze három honfitársunkért szoríthattunk, Hosszú Katinkáért, Bernek Péterért, valamint Telegdy Ádámért.
Igazán esélyes nem volt, a döntőbe talán befért volna, de inkább a 100 pillangó fináléjára koncentrál. Az éjszakai programban még egy finalistánk lesz, Gyurta Gergelyért szoríthatunk 1500 gyorson.
A férfi 200 hát negyedik előfutamában előbb Telegdy Ádám állt rajtkőre. 50 méternél a második helyen haladt, ezt a pozíciót megtartotta a táv felénél is. A második 100 méteren már visszacsúszott, nem tudta tartani a tempóját, és végül 1:52.092-el az ötödik helyen ért célba.
Eredetileg Földházy Dávid indult volna még ebben a számban, a hatodik futamban viszont már Bernek csobbant a medencébe. A kanadai viadalon egy bronzérmet már szerző úszó már rég nem szerepelt ebben a versenyszámban, ennek ellenére egy nagy hajrával harmadikként érte el a falat.
Bernek így értékelt:
Hú, nagyon mérges vagyok. Tizenhárom század. Kétszáz gyorson huszonnégy hiányzott. De nem baj, mert ahhoz képest, hogy beugró voltam, és két napot ha készültem erre, szerintem egész jó volt, 2014-ben sem úsztam ilyen időt. Határozottan meghozta a kedvemet, hogy megint elővegyük a kétszáz hátat, és ez a négyszáz vegyeshez is segít. Csak úgy úsznék délután…