Sport

Csúnyán arcul csapták olimpiai bajnokainkat

Rióban csúnyán megégett az öttusa. Sikersportágunkkal az a szégyen fordult elő, hogy négy rajthoz álló versenyzőnkből egy sem került a legjobb tíz közé. Korábbi elemző cikkünkben megpróbáltunk rávilágítani a kudarc lehetséges okaira. Magyarázatot azóta sem hallott a sportszerető, de ez még csak hagyján, a MOB sem. Az olimpiai bizottság szakemberei nem fogadták el Pálvölgyi Miklós magyarázatát és visszaadták a szövetségi kapitányi beszámolót újradolgozásra.

A legfőbb indokként azt jelölték meg, hogy a dolgozatban nyomát sem látták a jövőképnek, ami alapján reális esélyt látnának a sportág megújulására.

Csoda hát, ha belülről forrongott a sportág? A jelenlegi elnökségi tagok, a vezető klubok képviselői meg szerették volna őrizni a Status quo-t azzal az apró részlettel, hogy ők maguk megerősítésében és Dr. Réczei Géza elnök menesztésében látták a megoldás.

A regnáló elnök teljesen új felállást szeretett volna az elnökségben, ahol egykor sikeres, egzisztenciálisan az állami forrásoktól független öttusázóink szerepvállalásában látta a paradigmaváltás lehetőségét, illetve a saját elnöki megbízásának további négy évre történő meghosszabbítását.

Nos, ilyen előzmények után hétfő délután 14 órakor került sor a MÖSZ-közgyűlésre, ahol a tagság 29-22 arányban úgy érezte, elég volt az eddigi elnök munkásságából.

Ezzel egyszersmind csúnyán arcul csapták Fábián Lászlót, Mizsér Attilát, Balogh Gábort, Szombathelyi Tamást. Ők nem lesznek elnökségi tagok, nem lesz beleszólásuk az öttusa döntéshozatalába, jövőjébe. A sportág Aranycsapatának két tagja, két olimpiai bajnoka és két ezüstérmese érezte úgy, köszönik, de nem kérnek a szerepvállalásukból.

Az új elnököt Bretz Gyulának hívják. Az Uvaterv elnök-vezérigazgatója “régi motoros”, korábban a Nemzetközi Öttusa Szövetség kincstárnokaként évekig benne volt a sportág vérkeringésében.

Furcsa módon az úszással ellentétben öttusában ez a hétfő kora délutáni elnökbuktatás nem palotaforradalmat jelent, hanem épp azt, hogy pár ember ugyan kicserélődik az elnökségben, de lényegét tekintve marad minden a régiben.

Az általános alelnök a sportág egyetlen női olimpiai bajnoka, Vörös Zsuzsanna lett.

Talán az elnök és az általános alelnök személye lehet az apró remény arra, hogy az öttusában mégiscsak lesz valamiféle szemléletváltás.

Alelnökök, Andrási Péter gazdasági szakember, Szabó György gazdasági szakember. Elnökségi tagok: szinte ugyanazok, mint nyolc éve mindig (Simóka Beáta, Kállai Ákos, Demeter József, Tibolya Péter, Hanzély Ákos, Takács Péter és Mészáros Attila). És ez a lényeg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik