Sport

Távozik a magyar válogatott sikerkapitánya

Nem hosszabbítja meg szerződését Jan De Brandt, a női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar szövetség (MRSZ) pénteki tájékoztatása szerint októberben, a sikeres Európa-bajnoki kijutást követően az MRSZ vezetése és a belga szakember között szó esett a folytatás lehetőségéről. Jan De Brandt akkor időt kért, hogy átgondolja, tudja-e vállalni a 2017-es maratoni programot, benne júniusban világbajnoki selejtezőkkel, júliusban World Grand Prix-vel, szeptemberben pedig a grúziai és azerbajdzsáni kontinensviadallal. A kapitány végül a távozás mellett döntött, amit azzal indokolt, hogy kétéves szerződést írt alá klubcsapatánál, a török Bursánál, illetve több időt szeretne a családjával tölteni.

“Három csodálatos nyarat töltöttem itt, és nagyon boldog vagyok, hogy mindig elértük a céljainkat. Büszke vagyok arra is, hogy el tudtuk érni: a magyar női röplabda ismét komoly tényezőnek számít nemzetközi szinten. Nagyon sok szép emlék fűz ide, és én vigyázok, hogy ezt soha ne felejtsem el” – tudatta levelében Jan De Brandt, aki köszönetet mondott az MRSZ-nek, a játékosoknak és a szurkolóknak is.

Köszönöm a támogatást és a lelkesedést, amelynek köszönhetően nagyon szerettünk játszani hazai pályán. Hiányozni fog a szép Himnusz a mérkőzések elején, és hiányozni fog a Hajrá Magyarok és a Ria, ria, Hungária

– tette hozzá.

Jan De Brandt vezetésével a magyar válogatott tavaly 28 év után vehetett részt ismét az Európa-bajnokságon, akkor Belgiumban a nyolcaddöntőig jutottunk.  A nemzeti csapat október 9-én aranyszettben 4-1-re legyőzte a románokat az Eb-pótselejtező érdi visszavágóján, ezzel kijutott a jövő évi kontinenstornára is. 2015-ben az Európa Ligát nyerte meg a belga szakember irányításával válogatottunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik