Sport

Nehéz, de nem lehetetlen feladat előtt a magyar csapatok a BL-ben

Az Egernek horvát, az OSC-nek olasz ellenfélen át vezet az út a főtáblára a vízilabda Bajnokok Ligájában.

A ZF-Eger a horvát Primorje Rijekával, az A-Híd OSC-Újbuda pedig az olasz Veronával találkozik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik, zárófordulójában, melynek tétje már a 12-es főtáblára jutás, írja az MTI.

Az európai szövetség (LEN) honlapjának beszámolója szerint az oda-visszavágós párharcot az OSC hazai környezetben, az Eger pedig idegenben kezdi. Az első mérkőzéseket jövő szerdán, a visszavágókat pedig két héttel később rendezik.

Az OSC ellenfele a hétvégén éppen Egerben harcolta ki a továbbjutást, a magyar csapatot 10-9-re legyőzte.

Amennyiben az Eger továbbjut, akkor a főtáblán a B csoportba, a horvát Jug Dubrovnik, az olasz Pro Recco, a spanyol CNA Barceloneta és a szerb Partizan Beograd, valamint a német Waspo Hannover és a román Digi Oradea selejtezős párharcának győztese mellé kerül. Az OSC sikere esetén az A csoporthoz, azaz a Szolnoki Dózsa-Közgéphez, a görög Olimpiakoszhoz, a francia Olympic Nice-hez, a német Spandau Berlinhez és az olasz Brescia, valamint a montenegrói Jadran Hercegnovi párharcának továbbjutójához csatlakozik.

A párosítások a BL-selejtező 3. fordulójában

Waspo Hannover (német) – CSM Digi Oradea (román)

AN Brescia (olasz) – PVK Jadran Herceg Novi (montenegrói)

Primorje Rijeka (horvát) – ZF-Eger (magyar)

A-Híd OSC-Újbuda (magyar) – SM Verona (olasz)

A párharcokat az elöl lévő csapatok kezdik hazai pályán.

A Ferencváros Olaszországban, a BVSC pedig Horvátországban szerepel majd az Eurokupa második selejtezőkörében. A hétfői sorsoláson a zöld-fehérek a házigazda Napoli mellett a francia Pays D’aix Natation, valamint a spanyol CN Terrassa csapatával harcolnak majd a két továbbjutó helyért. A zuglói együttes a Mladost Zagrebbel, a szintén horvát OVK Posk Splittel és az olasz Posillipo Napolival találkozik.
A négyes tornákat jövő hétvégén rendezik.

Eurokupa, 2. selejtezőkör

E csoport (Zágráb):

BVSC (magyar)

Mladost Zagreb (horvát)

Posk Split (horvát)

Pisillipo Napoli (olasz)

F csoport (Nápoly):

Ferencváros (magyar)

CC Napoli (olasz)

Pays D’aix Natation (francia)

CN Terrassa (spanyol)

Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik