Sport

Nadal a labdák, Murray a tévések miatt fakadt ki

A világranglistán ötödik helyen álló Rafael Nadal szerint sportágának újfajta labdákra lenne szüksége – számol be a Spiegel. A 30 éves teniszező szerint annyira felgyorsult a játék, hogy újítaniuk kellene a vezetőknek.

Manapság már sokkal nagyobb erővel játszunk. Szinte az összes játékos tud nyerőt ütni bármilyen pozícióból. A labdák nagyon magasra pattannak, így le tudjuk ütni azokat, ezáltal tovább gyorsul a játék. Nem lenne szabad ilyen magasra pattanniuk

-nyilatkozta a 14-szeres Grand Slam-győztes spanyol játékos, aki a második fordulóban esett ki a sanghaji mesterversenyen.

Nem csak Nadal zsörtölődött az utóbbi időben, Andy Murray 40. tornagyőzelmét követően fakadt ki arra a televíziós stábra, mely rögzítette a kétszeres olimpiai bajnok játékos privát jegyzeteit.

A stáb gyakorlatilag felvette, hogy mi van a táskámban. Pedig csak egyvalamit kértem a héten tőlü Annyit mondtam, hogy engem nem zavar, ha vesz a kamera, de a táskámat ne mutassák, ha lehetséges. Remélhetőleg a jövőben tiszteletben tartják ezt a kérésemet, és ez nem jelent problémát

-nyilatkozta a sanghaji mesterverseny elődöntőse. A világranglista második helyezettje Gilles Simonnal csap össze a fináléért, ha nyer, akkor az első helyen kiemelt, Novak Djokovicsot kiejtő Roberto Bautista-Agut vár rá.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik