Sport

Berki Krisztián megnyerte a lólengést Szombathelyen

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián nyerte szombaton a lólengés döntőjét a tornászok szombathelyi challenge világkupaversenyén.

A magyar szövetség (MATSZ) tájékoztatása szerint Berki magabiztos gyakorlatot mutatott be, amelyre 15,833 pontot kapott.

A cél az volt, hogy a gyakorlatot végigcsináljam, lehetőleg hiba nélkül

– nyilatkozta a szer 2012-es londoni olimpiai bajnoka, majd hozzátette, hogy az elején az ollók egy picit “koszosak” voltak, de összességében örül, hogy győzelemmel sikerült visszatérnie a nemzetközi mezőnybe.

Berki sérülés miatt egy évig nem indult versenyeken, a világkupát megelőzően az országos bajnokságon vett részt, amelyet szintén megnyert. Edzője, Kovács István szerint tanítványa teljesítette, amit megbeszéltek.

Egy picit látszik a formáján a kihagyás, de az a lényeg, hogy jó gyakorlattal győzni tudott. Ahogy haladunk előre, és egyre több versenyen vesz részt, úgy lesz egyre tökéletesebb

– összegzett Kovács.

A további magyar indulók közül a talaj fináléjában Vágner Levente hatodikként végzett, a nőknél felemás korláton Kovács Zsófia harmadik, Divéky Luca hatodik lett. A harmadik magyar érmet Dévai Boglárka szerezte, miután a harmadik helyen zárt ugrásban. Ugyanebben a döntőben Böczögő Dorina ötödik lett.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik